Hujjé meg volt az első hozzászólás a blogomhoz! Köszönöm szépen legalább tudom, hogy nem csak a virtuális térben lebeg valahol a mondanivalóm, hanem valaki olvassa is:)

Éppen írni akartam már, hogy megint zabálok:( Mit megint… mindig .. Igaz most nem éjjel, este csak egy kefírt ettem, igaz azt 11-kor, de ha csak annyit ettem volna egész nap…

A dolgaink nem állnak jól. Anyós még kórházban, kemo utáni hasmenés baktérium a ludas, mint kiderült pont időben vittük be. Hozzá kell tennem, két ügyeletes orvos és a házi orvosa bőszen bizonygatta, nincs baj, ez természetes, türelem..A kórházban meg azt kérdezték, miért nem vittük hamarabb..De ki vagyok én, hogy 3 orvost felülbíráljak? Bár végül is az történt.

A cégünk sosem látott válságban van, értsd úgy pénz semmi, az összes! hitel és kölcsönkérési lehetőség kimerítve:(  Dolgozunk tovább, szállítólevélen elhozott anyagból, mert ha leállunk az a végünk, az emberek fizetése a zaciban hagyott ékszerek árából, és kölcsönpénzből, a csekkek tologatása zajlik főműsoridőben, mellékesen pedig eladó mindenünk…

Na és akkor most jön az, hogy ezen túl kell lépni! Egyelőre még nem viszi a bank a házat , tehát nem ázunk, a gáz és villanyszámla 2 hónap után kikapcsolós, tehát nem fázunk, és még enni is van mit, egyébként mit enne egy kényszerevő? Kénytelen vagyok úgy tekinteni erre a helyzetre,mint valami tanításra: kapjam össze magam, hagyjak fel a rinyálással, mert nem lesz jobb! Sőt lehetne rosszabb.

A gyerekeink jó fejek, a nagy aki már dolgozik felajánlotta ad kölcsön   ( hálás köszönettel nem fogadtuk el, külön él a barátjával, nekik már magukat kell eltartani), a középső, aki egyetemista azt mondta úgy tanul, mint a gép, hogy kapjon tanulmányi ösztöndíjat, és nem kell fizetős pózvizsgákat tennie sem:), a kicsi a gimis, meg nem mondott semmit, ami lehet jobb is,mert mióta kamasz vagy nem beszél, csak dünnyög, vagy osztja az észt:)

És most jövök én: leszokom a féktelen zabálásról,( ezennel megnyitom a nasinaplót), és folytatom a pozitív kisugárzást mindenki felé, aki rászorul…Na ezek vannak bőven: a férjem, aki beledöglik ebbe a helyzetbe, anyós akinek csak jót mondunk, semmi rosszat, a gyerekek, akiket mindig, minden körülmények között meg kell hallgatni, odafigyelve, segítve, anyám, aki idős és néha segítségre szorul, neki szintén csak jót mondunk el:),a barátnőim, akik megszokták, hogy végighallgatom őket és mindig humorizálok…Hát ennyi.