Holnap lesz 1 éve, hogy rrrrrendkívvül izzzgalmasss élettörténetemet írni kezdtem. Mondhatom volt benne sok rossz és…ja más nem volt 🙂 Na jó volt. Eltelt ez a rohadék év végre, és ez jó!!!!

Ha kényszerevésemet nézzük az rossz, hogy még mindig az vagyok, sőt most is fasírtot eszek 🙁 De az jó, hogy csak 102 kg vagyok, tehát minden bősz zabálásom ellenére CSAK 2 KG-T HÍZTAM!!!

A gyerekeim hál’ istennek rendben vannak, a kicsi néha lóg, de ő kamasz és most szemmel láthatólag javult a helyzet. ( szót ért az apjával ) A középső szereti az egyetemet, céltudatos, de bulis, jóképű,magas, álmaim pasija 🙂 (hol van már a hiperaktív, kövér kisfiú :)) A nagylányom dolgozik (halleluja nem kell őt is eltartani) , és a pasija megkérte a kezét. Mi meg odaadtuk. A rossz , hogy nagy esküvőt szeretnének…. Nászuram fogorvos… ja így könnyű 🙁

A házasságom az élet tengerén hajókázik, többnyire viharos tengeren. Ebben szerepe van, hogy elfogyott a végeláthatatlannak tűnő türelmem, és életem hajóskapitánya nem szokott hozzá az ellentmondáshoz….

Családom többi tagja meg áááá hagyjuk. Na jó anyám még ok. 74 éves, de fitt, és fiatalos…sajnos hozzám képest is. A rossz, hogy ezt belemondja az arcodba, “szeretetünnepén” : – ennyit ne egyél, nem sajnálom, de elég kövér vagy már így is!- szerencsére nem vagyok egy túlérzékeny lélek…néha. A tesóm háááát, na őt hagyjuk. A férjem tesója még gázabb. Örököltünk egy fél házat szegény mamától, de ő benne lakik a 3 gyerekével, és  nem tud kifizetni, de el sem költözik, mert a” szülői ház” , amit nem lehet eladni, amihez ragaszkodni kell, mert a múlt stb, stb… Szóval idióta szegény, mert fenntartani sem tudja, de utolsó véréig kapaszkodik bele. Így tulajdonképpen nem is örököltünk semmit, és az egész egyszer összeomlik, karbantartás híján.

A cég. A szokásos: várjuk apénzt, megjön, kifizetünk, finanszírozunk, és várjuk a következő pénzt. Csak nekünk nem marad.

És hát én.

Valami történt velem az biztos. Valahogy nem érzem jól magam sehol. Sem önmagam nem érzem jól. Várok valami nagy kitörésre, valami nagy változásra, mert ez ami van , nem jó. Írtam karácsony előtt, hogy külföldre költözöm. És tényleg érlelődik a gondolat, egyedül csak a kamasz gyerekem miatt aggódom. Ha viszem magammal, egy idegen országban 16 évesen ….Ha nem viszem itthon mi lesz vele? A férjem is jön utánam, tehát vele sem tud maradni. Anyám??? Na nem. De egyre inkább érzem, hogy valamit lépnem kell. Utálom, hogy nem hozok haza pénzt. hogy nincs saját életem, munkám, munkatársakkal, emberekkel. A cég ügyei kb havi 2 napba beleférnek. És ülök itthon, és ezt utálom. Én szeretnék valamit csinálni, hozzátenni az életünkhöz, nem pedig itthon lenni, és várni a semmire. És belefásulni, morgósnak, öregnek lenni, nem nevetni…

A szilveszter is olyan volt, mintha kívülről nézném magam. Ténferegtem az emberek közt, nem találtam a helyem, nem éreztem jól magam, és még leinni sem tudtam magam. Pedig szinte ugyanazok az emberek voltak, mint mindig. Elvesztettem önmagam menet közben. Keveset nevetek, nem tudok kikapcsolódni. Vagy tavaly is ez volt?!

Vagy csak öregebb lettem egy évvel….