Tudom,  hogy nem karácsonykor szoktunk mérleget vonni az elmúlt év tapasztalataiból, de ez nem egy hagyományos blog, mint “köznemismert”.

Tehát odajutottam:

1. a vállalkozásunk döglődik, mint mindig

2. pénzünk sosincs

3. elhelyezkedni én itt ebben az országban nem tudok

4. a házasságom bánja, ha nem változtatunk

5. ja bocs házas sem vagyok….

 

Szóval ülünk itten azemberrel, és megyünk egymás agyára. A vállalkozás olyan amilyen, leginkább semmilyen. De nem fogok panaszkodni. Csak megjegyzem, hogy vállalkozni azért kezd az ember, hogy “többre vigye”, mint a többiek, jobban éljen stb. Az nem ér, hogy annyit sem tudunk megtenni, mint a simán “csak” dolgozó barátaink…

Szóval én jövőre elkezdek egy szociális ápoló tanfolyamot, folytatom a németet, és elhúzok külföldre. Sajnálom, hogy nem váltak valóra az álmaim, sajnálom, hogy nem tettem magam oda jobban, és csak 3 gyereket neveltem fel, dolgoztam a vállalkozásban, és tettem mindazt, amit bárki megtenne. Ez most nem elég. A gyerekeim tanulnának, és támogatnom kell őket. Már nem elég, hogy én vagyok a háttér, a meleg otthon, vagy ilyesmi. Pénzt kell keresnem. Bármi áron. Na jó…prosti nem leszek:)  De higgyétek el gondoztam a nagyanyámat, az apámat, az anyósomat, volt demens, alkoholista, rákos. Mi újat tudnak mutatni?!

Ha maradok, csak veszekszünk a férjemmel mit rontottunk el, mi lett volna ha…. Már most ezt csináljuk. Szomorú, de egyezséget kellett kötnünk, hogy karácsonykor nem veszekszünk.

Kisült a bejgli, a mézes. A karácsonyfa (a kertünkből vágva) feldíszítve. A gyerekek jönnek és fogalmuk sincs, milyen áron van mindez. Ajándék nuku. A fedősztori az, hogy megkérték a nagylányunk kezét és gyűjtünk a lagzira…

Szerintetek van, aki ezt beveszi?