Mióta anyós meghalt, megváltoztak a dolgok. Nincs rohanás a kórházba naponta, ami jó,mert sok időt és sok pénzt elvitt. Viszont a férjem nem igazán tud mit kezdeni a helyzettel. Pánikrohamai,és ordítós kirohanásai már pár éve vannak. Most anyósom betegségére és a katasztrofális anyagi helyzetünkre fogta, pedig mondom azelőtt is volt. Azt is megszoktam,hogy egyedül megyek színházba, koncertre (barátokkal,de a férjem nélkül),mert vagy a tömeg miatt pánikol, vagy fáradt, vagy ideges. Nem is tudom miből gondoltam, hogy majd most minden más lesz.

A barátnőm szerzett jegyeket a megyeszékhely színházába, egy telt házas zenés vígjátékra,én balga pedig rábólintottam. Már délután sóhajtozott,és fújtatott a drágám, hogy minek már ez, rosszul lesz, fáradt, ideges stb. A végén én mondtam neki, hogy ne jöjjön, mert annyit túráztatta magát, hogy biztos rosszul lesz. Rögtön lecsapott az alkalomra, és egyenesbe vágta magát a tv előtt. Én elkészültem, majd mikor a barátnőmék bedudáltak beszóltam, hogy helló elmentem, és annyi. ( és persze magyarázkodnom kellett, mint évek óta mindig, meg jópofiznom, hogy ez nekem nem gáz, hogy egyedül járok mindenhová, mint egy bánatos özvegy..) A darab pont azt nyújtotta, amit kellett: könnyed kikapcsolódást. Na de utána! Mikor hazaértem ébren várt, ami meglepő,mert már 9-kor aludni szokott.Aztán jött a kinyírás: 1. még csak fel sem hívtam szünetben,hogy hogy van, 2. persze jól kibeszéltem a barátokkal az ő állapotát, 3. könnyű nekem,hogy ilyen könnyedén veszem a dolgokat, 4. már csak azért vagyok vele,mert nincs jobb és folytathatnám. S

Szóval jót veszekedtünk.  Illetve nem, mert nem voltam hajlandó felvenni a kesztyűt, nem ordítoztam vissza, és nem kezdtem el sírni ( pedig nagyon jó lett volna..nekem). Na mindegy én próbáltam csitítani, aztán meg elaludtam. Ma ültem a puskaporos hordón és vártam mikor robban. De nem robbant, csak kicsit,mert miért engedtem el délután !! a 15 éves gyereket egy nyilvános rendezvényre este 7-ig!!, ő már nem is számít mit mond. Mondtam, hogy szerintem,nem olyan nagy horderejű egy délutáni program,hogy mindenféleképpen meg kellett volna kérdeznünk őt is,ráadásul, ha hozzáküldöm a gyereket, mert kéredzkedik bárhová,visszaküldi, hogy kérdezd meg anyádat….. Aztán ovis ballagásra mentünk (ez milyen már ?! majd írok róla), aztán bográcsozás a sógoréknál, a’ la ballagási buli. Miután megivott 2 pohár bort kerülgetett, meg beszéltünk is mindenféle semleges témáról, de annyi. Szóval holnap ismét puskaporos hordón ülés…

Azt hiszem nem kell kitalálnom,hogy mi ellen eszek….

A 90 napost erőltetném, több, de inkább kevesebb sikerrel. Próbálok mozogni, heti 1 zumba,  napközben bicikli (ha nem kell kocsi) meg este néhány hasonszőrű dagival ismét bicikli.

Sajnos még a múlt héten is temetésre kellett mennünk, meghalt a kedvenc nagybátyám 🙁 Igaz már 86 éves volt, és betegeskedett, de akkor is váratlan volt. A temetésen viszont összejött a népes rokonság,millió nagynéni, nagybácsi, unokatesó, ami jó, mert egyébként nem nagyon találkozunk.Mondhatni sose.Na erre viszont kitaláltuk az unokatestvér találkozót nyaranta. Aki ráér eljön gyerekestül,unokástól, főzünk a folyóparton, fürdés, csónakázás, foci… Igaz van olyan unokatesó, aki soha nem jön ,holmi évtizedes haragvás miatt ,mert “azőanyjamegamásikapja” valamiért nagyon megharagudtak egymásra, csak azt nem tudja már senki, hogy miért is, mert a felek elhaláloztak. Érdekesek ezek az évtizedeken keresztül hurcolt, öröklődő sérelmek. Nálunk csak ez az egy van,a férjem családja  viszont tele van ilyenekkel. Pl van rokon, akit a 25 éves házasságunk alatt nem is láttam…

Szóval a fogyókúrára visszatérve,azt kell mondanom,hogy nem akar sikerülni. Az evéskényszer nagy úr.Meg az idegbaj. Mert az mindig van. Pedig lassacskán vállalkozásilag is beindulunk, a pénz jön és megy, de mindig tudunk valamit törleszteni a régi adósságokból is , az újak mellett 🙂 És megélhetés mellett “luxusra” is jut: pl új szemüveg 4 év után..

De azt kell mondanom az élet nem állt vissza a rendes kerékvágásba, bár azt hiszem nem is volt az sose rendes…..