Ideiglenesen a nappaliban állomásozunk, ott élünk, ott alszunk, mert a hálónk még mindig kórházi szobának van berendezve. Hátha hazakerül mama még egyszer… Nem azt főzök, ami egyszerű, és nekünk jó ( értsd olcsó ), hanem amit mama szeretne, neki tápláló, ő szereti. Nem járunk sehová, mert a férjem tök ideg, hogy mikor szólnak, hogy a mama rosszabbul van. Két naponta (régebben naponta) 70 km oda-vissza,mert menni kell látogatni, ha esik, ha fúj. Mosolyogva végezni el olyan dolgokat, amiről azt hitted soha nem lennél képes. Még a saját anyám szülinapjára is csak futólag estünk be, mert mamához menni kell. Ő pedig fekszik a kórházi ágyon, és utasítgat, mert mindig is ezt tette, és most még jobban megteheti.

Ne értsen félre senki, nem a halálát kívánom. De ez az átmeneti állapot idegőrlő.  Nem tervezhetsz semmit, nem ígérhetsz semmit, csak egy biztos 2 naponta menni kell. Úgy, hogy közben tudod, soha nem is szeretett igazán, mert elraboltad a kisfiát, és nem úgy éltél, ahogy ő szerette volna. És ezért te sem szeretted igazán….