Már napok óta nézegetem magam a tükörben. Korábban nem nagyon csináltam ilyesmit, inkább jellemző volt, hogy elrohantam itthonról és a órákkal később jutott eszembe, hogy bele se pillantottam a tükörbe reggel, akár fogkrémes lehet az arcom, vagy égnek áll a hajam.( Ez utóbbi egyébként mindig összevissza áll, ha nézem, ha nem )

27 évig hosszú szőke hajú voltam, anyám jóvoltából, na nem genetikailag,hanem a  fodrászsága okán. Na a 27 év meg is látszott a hajamon, már inkább egy seprűre hasonlított. Úgyhogy egy borongós hangulatú napomon levágattam rövidre és visszafestettük az eredeti barnára (vagyis amilyenre emlékeztünk:) Eltelt pár hónap, én nem szeretem, álmaimban szőke vagyok, de most újra erős és dús. ÉS ŐSZÜL!!!! Na ezt nézegettem mostanában. Nem mintha zavarna a korom, 46 vagyok és ennyi. Ha jajveszékelnék rajta se lennék 26. De ez a néhány ősz hajszál meglepett.  Mutattam a gyerekeimnek, és közöltem : ezt ti okoztátok! 🙂 Kiröhögtek és közölték ők áldott jó gyermekek és fogjam másra…

Na nem is ez a lényeg, hanem hogy figyelem a környezetem és töprengek. Valamiféle számvetés zajlik most bennem az életemről. Mindig olvasom, hogy a vigaszevésem az elismerés és szeretet hiány jele. És ha belegondolok még szeretet csak-csak, de elismerés…az nincs. Mivel saját cégünk van és nincs főnök, nincs aki megdicsérjen, előléptessen, fizetésemelést adjon. Az meg, hogy szültem 3 gyereket, és felneveltem őket, meg vezetem a háztartást, gondozom akit kell éppen, na ez nem kunszt bárki megteszi. Akkor viszont ? Nem tudok énekelni, nem tudok festeni, nem vagyok szuperlatívusz semmiben, de még csak gyenge amatőr se,  és egyáltalán egy pici szeletet nem találtam belőlem, ami elismerésre méltó lenne. Hogy valamire azt lehetne mondani: ” ez szuper, de ügyes vagy”, vagy ” jó voltál”, vagy bármi. Semmi, semmi, semmi.

46 éves vagyok, hétköznapi kényszerevő. Na ezt viszont mesterfokon művelem 🙂 De sajnos ez meg nem elismerendő tevékenység… Például ma is…el se mondom, utálom magam.

Na és ma újabb jel. A facebookon megjelölt egy csaj. Illetve már nő, amikor ismertem akkor volt csaj (gimiben) Mindig egy penészvirág volt, térdalatti kockás szoknya rakott!!!, béna cipők, béna haj, zongoraleckék, és semmi buli. Kézenfogva járt az anyukájával!!! Ezt nehezen dolgoztuk fel 17 évesen 🙂 Erre megjelöl egy nő, akinek az a neve, de: spinningedző, aerobikedző, miniszoknyás és a képekből ítélve bombaformában van ( férje van, gyerekei, és ennek ellenére bomba 🙂  )

És belegondoltam mit lát ő az én képeimen?! Elhízott, unalmas háziasszonyt. Bakker.

Meghalt egy ismerősünk egész fiatalon nemrég, és itt maradt a feleség, aki velem egyidős, meg a gyerekei. Ez is elgondolkoztatott. Ha valami történne a férjemmel, mi lenne tovább? A cég az ő szülötte, szemefénye, és az ő szakértelmére épül. Én csak egy könyvelő, bankoló, anyagbeszerző, egyebeket elintéző vagyok. Ha ő nincs, nincs cég. Nekem nincs munkám. És mivel életem jelentős részét azzal töltöttem, hogy hátteret biztosítottam ahhoz, hogy dolgozzon, pénzt keressen és ne kelljen itthoni dolgokkal foglalkozni, és tanulni sem tanultam semmit, így se végzettségem, se gyakorlatom. Tehát nem is kapnék munkát, mert még öreg is vagyok. Kapufa… ( Ja 23 évvel ezelőtt végeztem, mint számítástechnikus, és ha valakinek mond ez valamit Pascalban programoztunk:) Vagyis az IT  vonat elszáguldott mellettem…nem kicsit)

Valamit kellene kezdeni magammal. De ötletem sincs..

Egyelőre anyós érkezik kedden ápolásra, és olyan mérvű a felfekvése, hogy garantáltan nem fogok tudni kajára nézni…És hisztériás is, meg jajgat. Ha nem sajnálnám, akkor magamat sajnálnám.