Legyen pénzetek és ne legyen gyereketek! Ennyi.

Mi konkrétan ezen a két dolgon szoktunk veszekedni.  Meg még sok minden sz…ságon, pl.  ledobált ruhák, zoknik, egyben levett 2 pulóver- póló kombó ( apa), púposan megpakolt mosogató, sarokba sepert szemét a konyhában( én), de ezek csak apró hullámok a háborgó tengeren, az igazi tomboló vihar a pénz és a gyerekek miatt szokott kitörni.  A pénz sose elég mint tudjuk, és még ezt is a gyerekeknek köszönhetjük , mert mint a múltkor a nav végrehajtó ( az emlékezetes kávézás közben ) kiszámolta nekünk, hogy egy gyerek felnevelése 15-20 millió forint, és mivel nekünk 3 van, hát ott a pénzünk. Persze szeretjük a gyerekeinket, és nem cserélnénk egy gyerektelennel sem, de néha az ember elvonulna egy nepáli kolostorba és boldogan tartaná némasági fogadalmát.

Például nálunk kritikus pont a vasárnapi ebéd. Olyankor van együtt a család, többé-kevésbé, és általában apának ilyenkor jut eszébe valami kritika, vagy általa szellemesnek tartott csipkelődés, amin valamelyik gyerek megsértődik, és lecsapja a kanalát ,vagy szemében könnyekkel turkálja az ételt, amin aztán apa sértődik meg, hogy ő ebben a családban már meg se szólalhat, és elege van mindenkiből. Úgyhogy, ha kezd feszültté válni a helyzet, akkor szoktam mondani, hogy inkább ne is beszélgessünk…

Kritikus pont még a tanulás ” nem lesz semmi ebből a gyerekből”, “mikor tanulsz egyáltalán”, és “mi ez az egyes”. Csak megjegyzem egy gyerekünk 4-es átlaggal már elvégezte az egyetemet ( na jó bölcsészkart az könnyű a fiunk szerint), a másik a most elsőéves egyetemista ( természettudományi karon na az már valami 🙂  és nem tanul rosszul, a kicsi gimnazista és bár nem kitűnő, de jó tanuló. Szóval nincsenek nagy bajok, csak apa kicsit túlteng néha. Persze voltak problémák mikor pl a középső megbukott 9-dikben félévkor matekból. De! A matektanárral közös döntés volt a bukás, mármint a matektanár és az én döntésem 🙂 A gyerek fel volt háborodva, hogy Ő! hogy bukhatott meg, mikor kettesre állt, és Ő! majd megmutatja, hogy nem lesz itt többé ilyen, mert majd meglátjuk, hogy ő 4-es matekos. (Megjegyzem ez volt a tervünk a matektanárral közösen ) És lőn : évvégére csak azért lett 3-as, mert bukás után nem lehet senki egyből 4-es. Most a kicsivel szenvedünk egy magyartanár miatt, mert az a gyerek , aki egy meglehetősen szigorú tanárnőnél 5-ös volt általánosban, verseket és novellákat ír, sokat olvas, és még tanul is, hogyan lehet csak 3-as azt nem értem. Pláne, hogy előtte a fiam is 3-as volt, aki nyelvtanból “antitálentum”, és még finoman fogalmaztam. Ja és a tanár ugyanaz..

A csavargás, szórakozás vagy lógás a haverokkal újabb aknamező a csodálatos házasság virágmezején.

“Minek megy mindig?”

Ha nem megy, “nincsenek barátai ennek a gyereknek?”,

“miért x-szel barátkozik, aki megbukott és miért nem y-nal, aki kitűnő tanuló, és 5 különórára jár?”,

“mikor akarsz hazajönni? hajnalban??? szó se lehet róla!” ,

“anyád kettőre ott van érted!”

” az a büdös kölyök már megint lenémította a mobilját”

“hétköznap is este! 6-kor jössz haza?”

” majd nem véded, ha terhes lesz vagy drogos”

És a végére hagytam a kedvenc vitazáró mondatot apától, valami problémás eset után:  HÁT TESSÉK ! A TE GYEREKED !  (És ebből következik a diplomaosztón, ballagáson, nyelvvizsga, sikeres felvételi után dagadó kebellel tett drámai bejelentés : Az én fiam (lányom) !)