Az életünk olyan, mit egy kisbabás családé. Tegnap éjjel ötször jöttem le,az indokok: fázom, szomjas vagyok, nyom, fáj, hány óra, nincs maradék fasírt? Az utóbbin jót röhögtem volna, ha nem hajnal ötkor hangzik el. Tényleg olyan mint egy csecsemő, csak beszélni is tud. Sajnos. Mert túl sok kellemeset nem mond. A férjem szerint meg van sértődve, mert meg akart halni és nem sikerült. Ezt egyébként a mama utóbb közölte is csak úgy mellékesen ” én már meghalni sem tudok!”. A mai móka a hányás. Napok óta nem volt ma reggel a reggelinél, már előre! kérte a lavórt, mert úgyis hányni fog. Persze, hogyha direkt öklendezik… Ebéd dettó. Tegnap volt egy házigondozó, segít a katéter cserében, a sebápolásban. Sajnos a mamának nem tetszik, mert nem túl együtt érző. Ugyanis azt merte mondani, hogy milyen ügyes a mama, mert már egyedül ül. Ahogy látom folyamatosan azt várja, hogy jajveszékeljünk, mert sovány, mert milyen beteg stb. A férjem már teljesen idegbeteg, a gyerekek menekülnek itthonról, én meg végtelen türelemmel ápolom mindenki lelkét, vagy bármi egyebét. Főzök rendeset,meg diétásat, állandó vendég vagyok a gyógyszertárban… Magamra meg ilyenkor jut idő, hacsak nem óhajt a mama.

Egyébként még mindig nem vagyok benne biztos, hogy túléli ezt az egészet. Persze ezt nem mondom senkinek, csak itt, úgyse olvas senki 🙂

Van egy lány Szentesi Évi rákos beteg, és valami hihetetlen pozitív hozzáállással kezeli a betegségét. Van egy blogja a Stylemagazin oldalán, érdemes olvasni. Nekem mama után kifejezetten felüdülést jelent. Milyen az élet, rákos beteg naplója a kikapcsolódásom…elég gáz..